Gyalogos közlekedés az Almássy téren

Lakossági tájékoztatás az Almássy utca felújításáról Az Almássy utca és az Almássy tér Tivadar utca felőli szakaszának felújítási munkálatai az év végén fejeződnek be. Arra kérjük az ott lakókat és az arra járókat, hogy ez alatt az időszak alatt kijelölt útvonalakon, illetve a járdán és ne az építési területen keresztül közlekedjenek, ugyanis ez utóbbi balesetveszélyes. Mint minden nagyszabású felújítás, úgy ez is átmeneti kényelmetlenséget okozhat a lakóknak, ezért kérjük szíves türelmüket és megértésüket a munkálatok ideje alatt.
Forgalomkorlátozás!

Ideiglenes forgalomkorlátozás Erzsébetvárosban!A rendőrség tájékoztatása alapján protokoll rendezvény biztosítása miatt az alábbi korlátozásra kell számítani Erzsébetvárosban.Tilos megállni:Január 30. 12 órától – január 30. 21 óráig:• a Wesselényi utca páratlan oldalán a Síp utca és a Rumbach Sebestyén utca között.Kérjük, hogy ne megszokásból vezessenek és figyeljék a kihelyezett táblákat!
December 4-től igényelhetőek a 2024-es várakozási hozzájárulások

Szöveg szerkesztő szerkesztése Mikor vagyok jogosult kedvezményes lakossági engedélyre? Ha állandó VII. kerületi lakcímmel rendelkezel. Olyan autóra kezdeményezhetsz várakozási hozzájárulást, amelynek te vagy a tulajdonosa, üzembentartója, vagy a munkáltatódtól kizárólagos használatra kaptad. (céges kocsi) Maximum egy autóra kérvényezhetsz engedélyt a neved alatt. Egy háztartás, lakcím alatt hány autóra tudunk várakozási engedélyt kérvényezni? Januártól maximum két autó jogosult várakozási engedélyre egy háztartásban. Az első után csak az éves adminisztrációs költséget kell kifizetni (2.200 forint), a második autóra pedig környezetvédelmi besorolás alapján adható kedvezmény. Második autóra mekkora a kedvezmény mértéke? 30%, ha a kérelmezett gépjármű az EURO 3 környezetvédelmi kategóriának megfelel, 50%, ha a kérelmezett gépjármű az EURO 4 környezetvédelmi kategóriának megfelel, 70%, ha a kérelmezett gépjármű hibrid üzemű, vagy az EURO 5-6 környezetvédelmi kategóriának megfelel, 100%, ha a kérelmezett gépjármű teljesen gáz vagy elektromos üzemű. FIGYELEM, VÁLTOZÁS! A 2024-es évre vonatkozóan, háztartásonként a második gépjárműre is van már lehetőség lakossági várakozási hozzájárulást igényelni online, amennyiben a fentebb leírt feltételek teljesülnek. Pótdíjtartozásom van az EVIN felé, amit még nem rendeztem. Addig nem igényelhetem meg az engedélyem? Az engedély igénylésének feltétele, hogy ne legyen pótdíjtartozásod az EVIN felé, jogosulatlan parkolási esemény miatt. Hol tudok várakozási hozzájárulást igényelni? Kedvezményes lakossági várakozási engedélyt ügyfélszolgálatainkon és online is igényelhetsz, de mi az utóbbit javasoljuk. Online ügyfélablakunkon keresztül várakozásmentesen, bakkártyával, percek alatt megkapod a parkolási engedélyed. Így sorban állás nélkül, otthon, kényelmesen intézheted az ügyet az alábbi linken: https://ugyfelablak.erzsebetparkolas.hu Mikor kezdődik az online várakozási engedélyek igénylésének időszaka? Ügyfélablakunkon 2023. december 4-től 2024. január 31-ig igényelheted meg az engedélyed. Céges autó esetén is használhatom az online ügyfélablakot? Sajnos nem. Céges autó esetén kérelmed e-mailben az engedely@erzsebetparkolas.hu-n keresztül, vagy ügyfélszolgálatainkon adhatod le a következő helyeken: kerület, Dohány utca 90. 1072 Budapest, Klauzál tér 11. (Klauzál téri piac, galéria): itt fizetésre nincs lehetőség Céges autó esetén milyen dokumentumok szükségesek a várakozási engedélyhez? kitöltött kérelem forgalmi engedély lakcím kártya másolata adminisztrációs díj megfizetéséről szóló bizonylat céges jármű esetén munkáltatói igazolást a használatról, lízingelt jármű esetén igazoló dokumentumot a lízingbe adó cégtől Mozgáskorlátozottként milyen kedvezményben részesülök? Ha rendelkezel érvényes mozgáskorlátozott kártyával, akkor felmentést kérhetsz az adminisztrációs díj megfizetése alól, a másolat csatolásával. Megkaptam az engedélyem. Ezzel a kerület bármelyik részén parkolhatok ingyen? Igen, kivéve a fővárosi fenntartású közterületeket, melyek a következők: Baross tér, Erzsébet körút, Károly körút, Thököly út, Dózsa György út. Ha itt szeretnél parkolni, jegyet kell váltanod. Az év közepén megszűnik az VII. kerületi állandó lakcímem. Ezt követően már nem vagyok jogosult engedélyre az év további időszakában? Az állandó lakcím megszűnésével a várakozási kedvezmény is megszűnik. Eladtam az autómat, de még év végéig jó az engedélyem. Az új tulajdonosa parkolhat vele addig kedvezményesen? Az adás-vételt követő 8 napon belül köteles vagy azt bejelenteni. A Belügyminisztérium által vezetett jármű-nyilvántartásban mi ezt automatikusan megkapjuk és amennyiben az új tulajdonosnak nincs erzsébetvárosi állandó lakcíme, úgy az engedélyt visszavonjuk. Parkolási engedéllyel igénybe vehetem a kizárólagos parkolási helyeket? Igen, az egész kerületben jogosult leszel rá. Parkolási engedéllyel áthajthatok a Belső-Erzsébetvárosi áthajtási pontokon? Csak Belső-Erzsébetvárosi lakcímmel, mozgáskorlátozott igazolvánnyal, illetve eseti engedéllyel vagy jogosult áthajtani az ellenőrző pontokon, melyet a Budapest közút TOBI rendszerén keresztül igényelhetsz alábbi linken: https://tobi.budapestkozut.hu/ Szabálytalan áthajtás esetén büntetésben fogok részesülni? Az áthajtási pontokon rendszámfelismerő kamerák lesznek felszerelve, melyet kollégáink folyamatosan ellenőrizni fognak. Így a szabálytalan áthajtás minden esetben pénzbírságot fog maga után vonni.
