Láncfűrésszel esett a parkoló automatának

Szeptember 5-ével ahogy Budapest szerte, úgy Erzsébetvárosban is módosultak a közterületi parkolás szabályai a Fővárosi Közgyűlés 2022. júniusi döntésének megfelelően. 

Az változásokról bővebben ide kattintva tájékozódhat. 

Az elmúlt napokban munkatársaink mind ügyfélszolgálatunkon, mind az utcán több panasszal találkoztak. Főleg az új zónahatárok adtak okot az elégedetlenségre, de szép számmal akadtak olyanok akik a megnövekedett üzemidők miatt kerültek kellemetlen helyzetbe. 

Közülük is a legextrémebb eset szerda este történt a Barát utca – Szövetség utca sarkán.

Ezen a szakaszon a korábbi 18:00 óra helyett már 22:00 óráig tart a fizetős időszak, ez adta a konfliktusra az okot. Ellenőreink a szabályoknak megfelelően pótdíjaztak meg egy járművet, melynek üzembentartója hangos szóváltással adott hangot nemtetszésének. Mivel még türelmi időn belül volt, kollégáink felhívták a figyelmét rá hogy ha vált egy parkolójegyet a hátralévő időre, ügyfélszolgálatunkon töröltetni tudja a büntetését. 

Később mikor újra arra jártak, munkatársainkat már a rendőrök állították meg hogy érdeklődjenek tapasztaltak-e furcsaságot korábban, ugyanis egy lakossági bejelentés alapján valaki láncfűrésszel akarta kidönteni az egyik parkoló automatát és feltételezhetően egy közterületi kamerát is megrongált.

Az információ csere után hamar nyomára akadtak a feltételezett elkövetőnek, aki beismerte tettét.

Az automata nem adta könnyen magát
< Figyelem! Változás a parkoló zónák határaiban